Ki ne ismerné Ali Baba és a negyven rabló meséjét? Bár, az Üllői úton található „eszpresszót” csupán Ali Babának hívják bizton állíthatom, hogy ott tanyáznak a rablók is, hiszen a lexikonokban is megtalálható késdobáló pontos definíciójával találja szemben magát az ide betérő. Az Ali Baba egy piszkos lepukkant kocsma a Raoul Wallenberg középiskolával szemben.
A kép forrása a http://ittivot.blogspot.com
Megjelenésén nem sokat segít, hogy a tulajdonos az optikai tuning minden praktikáját bevetette szeretett ivója népszerűvé tételéhez. A cégéren hívogatóan mosolygó vörös sapkás Ali Baba képmására pillantva, nem igazán tudja eldönteni a megfáradt szomjazó vándor, hogy ez egy kocsma, kaszinó vagy egy utazási iroda. Bármennyire is megfelel a huszonegyedik század photoshoppolt világának ez a tábla, azért mégis zavaró, ha egy török szakállas fickó áll a piramisokkal tarkított kék fényekben úszó látványvilág közepén. No, de nem minden a külcsín, a valódi érték mindig belül lakozik, így térjünk is rá az ivó belső terére.
A falakon táncoló török hastáncosok festett mása és a fa burkolat áldásos egymásra ható atmoszférájának köszönhetően a legkevésbé sem érezheti magát a kedves vendég a varázslatos kelet világában. Az ivó belső tere két részre osztható. Van egy galéria része, melyen hamutartóval kitámasztott billegő biliárdasztal és egy ritkán működő csocsó található, valamint néhány asztal és szék. A csocsó ugyan ritkán működik, de ha az óvatlan vendég mégis bedobná utolsó 50 forintját a csapos készségesen segít visszaszerezni az elvesztett érmét, méghozzá egy kés mechanikus segítségével. Bevallom, igen furcsa látványt nyújt egy csocsóasztalt késsel döfködő fehér inges illető látványa, de a kocsma rendszeres látogatóinak igen kevés dolog mutatható újdonságként. Az állatvilág jelenlétére sem panaszkodhat a kedves vendég. A túlzott cigarettafüst mennyiség esetén a "kérésre" bekapcsolható ipari ventilátor rendszerben lakó madár fiókák hangos csiviteléssel jelzik „ők is jelen vannak az asztaltársaságnál”. A biliárdasztal alatt lévő patkánymérges tányérokról nem is beszélve. A galéria nyikorgása zavaró muzsikaként kíséri nyomon minden léptét az ide betérőnek. Sajnos, ezt a muzsikát a csapos füle már nem bírja, így mindig hangos kiáltással jelzi, hogy a zenei hangerőből kicsit kevesebbet kérne. Persze, nem ennyire szofisztikátlan.
A „földszintet” zsúfolásig telepakolták székekkel és asztalokkal, csupán a "kockás gépeknek" hagytak ki egy talpalatnyi helyet. A pultnál aztán megélénkül az élet. Az italkimérés oltáránál rendelhetünk magunknak sört (mindig új fantázianéven kapható), amely 100 forint. Különös tulajdonsága az itt kapható palackoknak, hogy a legkisebb érintésre is kiugranak címke ruháikból és megmutatják maga barna valójukat. Hogy ha a csaplár úrnál rákérdeznénk (egy véletlen folytán megkedvelt) egy sör márkára, hogy mikor volna újra a kínálatban, csak elkezdi méregetni az üveget, majd azt a választ adja, hogy holnap. A vörösboros kóla a Ludovikához hasonlóan itt is kannás borból készül.
Aki fogyaszt, az bizony ürít is, vallja a biológia tanárok csaknem száz százaléka. Abban az esetben, ha a kedves vendég úr, ezzel semmi probléma nincs is. Ha, azonban a szükség szorító zavarában lévő vendég a szebbik nem képviselője, ott már komoly gondok is akadhatnak. Nem azzal van a probléma, hogy a női mosdó – ellentétben a férfival – csupán kulcs segítségével nyílik és csak annak aki ismeri a varázsszót (és bár a hely szelleme ezt követelné meg, nem a "szezám tárulj”). A gond, hogy a női illemhelyiség gyakran használhatatlan. Így, vagy a férfi mosdót kell választani, vagy a hazatérés kellemesebb opciója mellett dönthetünk.
Végezetül annyit mondanék, hogy egyszer érdemes betérni eme vendéglátóipari egységbe, mert igazán kellemes perceket tölthetünk el itt. Csupán egy szabály a fontos; vigyünk magunkkal saját poharat!